Author: Dóra Örlősy

Amikor az élet nem tartja magát a tervhez III. – interjú Rapkai Renátával, a Két Szerecsen Bisztró és Kávéház üzletvezetőjével

#restart #újratervezés #karantén #COVID19

Az interjú alapján készült cikk 2020. május 6-án jelent meg a wmn.hu internetes oldalon, ezen a linken olvasható: https://wmn.hu/wmn-life/52769-amikor-az-elet-nem-tartja-magat-a-tervhez–kimozdulni-a-holtpontrol-gondolatok-az-ujrakezdes-ujratervezes-lehetosegerol

1.Hogy vagy a karantén létben? Hogyan hat rád? Mivel foglalkozol most?

Az első héten a zárás után volt egy döbbenet, egy sokk, főleg, hogy jöttek volna a gyönyörű tavaszi hónapok, amikor mindenki kimozdul és virágzik a teraszunk. Pont két héttel a zárás elött kapott egy díjat az étterem, mi lettünk az Év Szerethető Étterme. Sajnos már nem tudtuk folytatni, nem tudtunk kiteljesedni ebben az örömben, pedig nagyon szerettük volna kiélvezni az elismerést.

Mi úgy döntöttünk, hogy inkább bezárunk és addig zárva maradunk, amíg nem találunk ki valami olyat, ami közel áll hozzánk. Két és fél hét csend után felállt a team és akkor döntöttük el, mit fogunk csinálni. Tulajdonképpen nem a pénzkereset volt a célunk, hanem az, hogy kimozduljunk, hogy segíthessünk és érezzük, hogy fontosak a napok. A chef helyettesünk, Kriski Zoli ötlete alapján konszenzusra jutottunk: elhatároztuk, hogy az egészségügyi dolgozókat, a beteg gyerekeket és azokat a dolgozóinkat fogjuk támogatni, akiknek van merszük, energiájuk bejönni és dolgozni ezért az ügyért. Persze ez nagyon nehéz döntés volt, mert kezdetben ahányan voltunk, annyifélét gondoltunk.

2. Mi segített abban, hogy ráhangolódj erre az új helyzetre? Miből merítesz erőt? Hogy engeded el a tegnapot?

Az első napokban leblokkoltam a rám nehezedő nyomás miatt. Időre, együttműködésre, a csapat összetartására, a tulajdonosok támogatására volt szükség ahhoz, hogy egy bonyolult helyzetre megszülethessen a jó válasz. Ez most egy ilyen helyzet, mindenki beveti azt, amije van, ez nem is kérdés.

Megmondom őszintén, engem ez kimozdított a holtpontról, mert ahova viszem az ételeket a házakba, ott nagyon sok pici gyerek van, és nagyon sok kedves szót, törődést, meg kedves videókat kaptam, ami arra sarkallt hogy érdemes ezt csinálni.

Én végig pozitivan álltam hozzá, nem gondoltam arra, hogy megbetegszem vagy hogy a családom megbetegedhet. A csapat meg a tulajdonosok is ezt mutatták és így kölcsönösen nagyon sokat segítettünk egymásnak.

3. Mit csinálsz, amikor hirtelen váratlan helyzetbe kerülsz? Hogy reagálsz a változásokra?

Én úgy működöm, hogy ha kapok egy gellert, ha valami jó eszembe jut, akkor utána már visz a lendület. Itt is ez volt: rengeteg család lakik a környékünkön, elkezdtem kérdezni tőlük, hogy nem unjátok még a főzést, nem akartok egy kicsit lazábban lenni? Mert akkor azt tudom nektek ajánlani, hogy rendeljetek tőlünk ebédet és ezzel segítsétek önmagatokat is meg a mi ügyünket is. Tetszett nekik a dolog, erre megfogalmaztam egy kedves szöveget, ami nem tukmáló. Ez az egész nagyon belelkesített – így kezdődött az egész. Remélem, hogy pozitív kicsengése lesz a kezdeményezésünknek, és azt fogják érezni az emberek, hogy nem nyomultunk erőszakosan, és hogy ár-érték arányban korrekt volt az ajánlatunk.

4. Hogy látod magad 1 év múlva? Mi marad meg a régi énedből, és mit viszel tovább ebből az új, karanténos énedből?

Sok minden másképp van most, minden új, tehát nem lehet a rutinra dőlni. Észrevettem, hogy 5-6 óra alatt nagyon elfáradok, egész másképp kell koncentrálni ehhez a tevékenységhez. Most nemcsak egy vezető vagyok, aki feladatokkal látja el a kollegáit, meg ül az íróasztalnál, hanem szerves része vagyok a gépezetnek, megyek én is ugyanúgy mint ők, napi szinten 40-50 családot kiszolgálok.

Nagy tanulsága ennek az időszaknak, hogy most nem lehet kérdés, hogy ezen mennyit keresünk. Sőt, azt is tudjuk, hogyha lesz újranyitás, akkor más koncepcióval kell újraindulnunk. Nekünk stabil volt az üzleti modellünk, nem kellett napról napra változtatnunk a mindenkori trendek szerint. De most nekünk is igazodni kell az új helyzethez és még sokkal visszafogottabbá kell válni, ugyanis nagyon sok étterem lesz nyitáskor a nem olyan nagy magyar keresletre. Nagyon sokan nem fogják megengedni maguknak, hogy napi szinten étterembe járjanak. Nekünk nagyon fontos, hogy a nyitás után is természetesek és szerethetőek maradjunk, hiszen a díjat is ezért kaptuk.

Én egész életemben hittem abban, hogy ha valaki nem görcsöl rá valamire, hanem egyfajta természetességgel csinálja, akkor az egy jó deal lesz mindenkinek. Mindig szerettem a munkámat, ezért soha nem éreztem úgy, hogy dolgozni járok. Ez a hozzáállás most is bejött a karantén időben.

Nem gondoltam volna, hogy ezt az átállást mi ilyen flottul meg tudjuk csinálni, mindig azt mondtam, amikor kérdezték a tulajdonosok, hogy nem települünk-e ki az étteremmel szabadtéri helyszínre, hogy az egy másik szakma. Most azt gondolom, hogy már azt is meg tudnánk csinálni. A kényszer azért hoz jó dolgokat is. Azt gondolom, hogy minden rendbe fog jönni, de nem holnapután. Lehet, hogy ez 1-1,5 év lesz, ami rengeteg a mi életünkben, de azt beszéltük, hogy türelemmel ki fogjuk várni. Hiányoznak a barátaim, meg a társas összejövetelek, de most az ember kénytelen mindent maga megoldani.

Amikor az élet nem tartja magát a tervhez II. – interjú Farkas Róberttel, a Budapest Bár zenekar vezetőjével

#restart #újratervezés #karantén #COVID19

Az interjú alapján készült cikk 2020. május 6-án jelent meg a wmn.hu internetes oldalon, ezen a linken olvasható: https://wmn.hu/wmn-life/52769-amikor-az-elet-nem-tartja-magat-a-tervhez–kimozdulni-a-holtpontrol-gondolatok-az-ujrakezdes-ujratervezes-lehetosegerol

1.Hogy vagy a karantén létben? Hogyan hat rád? Mivel foglalkozol most?

Ahogy kiderült hogy karantén lesz, én például azonnal levágattam a hajam, szinte kopaszra. Pont azért csináltam, mert mondták, hogy ez nem hetek, hanem hónapok lesznek, így most van időm növeszteni 🙂

A legfélelmetesebb az, hogy  most nem valahol lokálisan van egy probléma, de ha elutazok, akkor majd jó lesz, hanem az egész világ bezárt pillanatok alatt. Akárhová utaznál ezen a bolygón, most sehová nem tudnál bemenni meginni egy kávét, élőzenét hallgatni, vagy egy személyes találkozót megbeszélni.

Mi szerencsések vagyunk a zenekarban, mert mi most töltjük a tervezett pihenőidőnket: éppen befejeztük az utolsó albumunkat, csak a lemezbemutató maradt el.

A társammal már korábban elkezdtünk lakásokat felújítani és amióta nem lehet koncertezni, leginkább ezzel foglalkozom. Volt pár éve egy porckorong sérvem, s a műtét után arra gondoltam, hogy mi lesz, ha többé nem tudok színpadra lépni? Akkor találtuk ezt a lehetőséget, először a saját házunkat újítottuk fel, aztán barátokét, ismerősökét, most már több megbízásunk is van. Ez egy olyan dolog, ami a járvány után is velem marad. Most még tele vagyok energiával, szívesen tanulok új dolgokat, és van rá kapacitásom a zene mellett.

Nekem azok a jó napok és akkor nincs bennem bizonytalanság meg kétkedés, ha nem nagyon olvasok híreket, hanem teszem azt, amit arra a napra szántam magamnak. Sokkal jobb olyan dolgokkal foglalkozni, amik feltöltenek. És azt gondolom, hogy ez nem csak karantén időben igaz.

2. Mi segített abban, hogy ráhangolódj erre az új helyzetre? Miből merítesz erőt? Hogy engeded el a tegnapot?

Tudom, hogy nem hosszú éveket, csak pár hónapot kell így kibírni színpad, zene, társaság nélkül. Mivel optimista vagyok, azt mondom, hogy nyáron már a színpadon leszünk. Budapest Bár nélkül nem fog eltelni a 2020-as esztendő!

Most olyan dolgokat csinálhatok, amire nem volt időm, amikor nagyon sokat koncerteztünk. Többet tudok például egy-egy hangszerrel foglalkozni, ami nekem nagyon fontos, mivel hegedűn, zongorán, gitáron, harmonikán, brácsán is játszom. Több időm van a házunk építésével meg az építkezésekkel törődni, ebből is rengeteg új dolgot tanulok.

És ami külön boldoggá tesz, hogy lett egy pici kutyánk, akit most pár hónap alatt nyugodtan felnevelhetünk. Farkas Bertalannak hívják, ő minden koncertünkön ott lesz!

3. Mit csinálsz, amikor hirtelen váratlan helyzetbe kerülsz? Hogy reagálsz a változásokra?

Amikor belevágtunk az építési vállalkozásba, akkor eleinte nekem például nagyon új volt, hogy minden nap korán reggel kell felkelni. Amikor először mondták, hogy ok, akkor fél 8-kor találkozunk itt meg ott, csak pislogtam, hogy akkor 6-kor kell kelnem ahhoz, hogy odaérjek? Ez szinte elképzelhetetlennek tűnt korábban. Egy rendes zenész reggel 6-kor jön haza. Ez régen így volt. Én meg nem jövök, hanem megyek? De aztán pár hét után éreztem, hogy sokkal energikusabb vagyok, valahogy átállt a biológiai  órám. Délelött az építkezésekkel foglalkozom, délután meg ha kell, lepihenek egy fél órára és tovább tudok menni. Nem a gyakorlásból veszem el az időt, csak korábban kezdem a napot.

Szeretek új dolgokat kipróbálni. Váratlanul ért, amikor a gerincműtétem után azt mondták, hogy menjek el jógázni, de úgy voltam vele, hogy megnézem mit segíthet. Azóta folyamatosan jógázom, pedig először olyan fal volt köztem és a jóga között, hogy nincs az a kőműves, aki lebontsa.

Nagy példaképem Yehudi Menuhin, aki csodálatos hegedűművész létére más stílusokkal is megpróbálkozott, minden földrészen járt, mindenkivel játszott, Ravi Shankarral is többek között. Én is évekig játszottam a 100 tagú cigányzenekarban, aztán játszottam klezmert, autentikus cigányzenét, voltam vendégművész dark metal zenekarban, szóval rengeteg mindent kipróbáltam és amiben örömet találok, azt nagyon szívesen csinálom.

4. Hogy látod magad 1 év múlva? Mi marad meg a régi énedből, és mit viszel tovább ebből az új, „karanténos” énedből?

Viszem tovább a zenét is meg az építési vállalkozást is. Tudom magamról, hogy higgadt vagyok és jó emberismerő. Ha valami nehézség lép fel, akkor azon vagyok, hogy minél hamarabb megoldjuk és továbbgördüljünk a munkával. Eleve olyan embereket választok, akikkel tényleg együtt akarok és tudok dolgozni. Nem csak azt nézem, hogy milyen hosszú az út A-ból B-be, hanem azt is, hogy úgy jussunk el oda, hogy aztán legyen majd C is, meg D is. Amikor például egy albumot készítünk, akkor igyekszem annyira igénybe venni az emberek idejét és energiáját amennyire muszáj. Ha előző nap koncertezünk, akkor másnap reggelre nem teszek be nekik egy stúdiófelvételt ami mondjuk 8-10 óráig tart. Ugyanígy az építőiparban is: ha egész héten dolgoztak, akkor a hétvégén tudjanak pihenni. Így elvárhatom tőlük, hogy amikor dolgoznak, akkor tényleg  az legyen az első.

Nekem mindig fontos a kapcsolattartás, az egymással való emberséges bánásmód, de az is, hogy a barátság ne menjen a minőség rovására. A Budapest Bárban olyan munkakapcsolatot alakítottam ki, ami baráti és önfeledt, de közben produktív is. Ezt a hozzáállást nagyon jól tudom alkalmazni az építőiparban is. Érdekes módon valahol mindkét tevékenység a szórakoztatóiparhoz tartozik. A zenében ez egyértelmű. A felújítási munkáknál pedig ott van a kreatív rész, amikor közösen kitaláljuk a megrendelővel, hogy minek örülne a legjobban és amikor kész a lakás, akkor iszonyatosan élvezi, szinte szórakozik benne. Főleg, ha még egy kis Budapest Bárt is bekapcsol hozzá :-). Bennünk megbíznak az emberek, mert ismerik a zenénket, ott vannak a koncertjeinken, és tudják, hogy ezek a fiúk biztos nem fognak csak úgy lelépni anélkül, hogy rendesen befejeznék a munkát. 

Feleségem mondta, hogy én egy ilyen nehéz helyzetben is mint a karantén, mennyire optimista vagyok. És igaza van: értékelem, hogy mi van körülöttem, nem akarok tudatlanul élni, de elkönyveltem, hogy itt most nem érhet véget a világ, nem zárhat be örökre minden – és ahogy ez tudatosult bennem, onnantól kezdve nem volt olyan nagy félelmem.

Amikor az élet nem tartja magát a tervhez I. – interjú Bach Katával, a Vígszínház színészével

#restart #újratervezés #karantén #COVID19

Az interjú alapján készült cikk 2020. május 6-án jelent meg a wmn.hu internetes oldalon, ezen a linken olvasható: https://wmn.hu/wmn-life/52769-amikor-az-elet-nem-tartja-magat-a-tervhez–kimozdulni-a-holtpontrol-gondolatok-az-ujrakezdes-ujratervezes-lehetosegerol

1.Hogy vagy a karantén létben? Hogyan hat rád? Mivel foglalkozol most?

Nekünk a férjemmel, Wunderlich Józseffel az a legnehezebb itthon, hogy hogyan kössük le az energiáinkat, mivel a színészkedés szellemi, de fizikai munka is egyben. Most sokat kertészkedünk: ezzel kreatívan alkotunk, mert szinte minden percben döntéseket kell hozni és közben fizikailag is fárasztó. Igazából ezt bármeddig tudnám csinálni.

Először azért kezdtünk a kerttel foglalkozni, mert minden egyes elültetett valami kifejezése volt egymás szeretetének, és most ez baromi romantikusan hangzik, de ezek tulajdonképpen közös randik voltak a kertben.

Azután amikor kisbabát vártam, egy csomó könyvet olvastam arról, hogy mi a jó egy kisbabának, és végül a zero waste felfogásnál kötöttem ki. Ez a mozgalom arról szól, hogy hogyan csökkentheted a hulladékot, azaz valódi életmód váltást igényel. Két komposztálót is telepítettünk a kertben, amivel termőföldet hozunk létre a konyhai hulladék nagy részéből. Mivel a karantén lét nagyon hasonló a zero waste felfogáshoz, nekem ez az egész most olyan, mintha már két éve erre készültem volna. Nem kell most annyi mindenről lemondanom, mert már eddig is az egyszerűsítésről szólt az életem.

2. Mi segített abban, hogy ráhangolódj erre az új helyzetre? Miből merítesz erőt? Hogy engeded el a tegnapot?

Mi segít? A férjem, meg a fehér bor :-). Én látok pozitivumokat a karantén létben, mert nemcsak a környezetünkre tudunk többet figyelni, hanem a családtagjainkra is: ha csak telefonon is, de most sokkal többet beszélgetek velük.

Bármilyen kommunikáció és a személyes kapcsolatok is felértékelődnek, mivel ezek most nagyon hiányzanak. Alig várom már, hogy végre játszhassunk, mert tudom, hogy ilyenkor milyen a közönség. Tudom, hogy mekkora energiákat szabadít fel az, hogy végre együtt lehetnek az emberek és megélhetnek egy közösségi élményt. A járvány után ez sokkal értékesebb lesz mindenkinek. Ha erre gondolok, az erőt ad.

Segít az is, amikor befelé fordulunk. Több kollegámmal elkezdtünk Weöres Sándorral meg Fodor Ákossal foglalkozni, meg jönnek elő a haikuk, meg olyan dolgok, amik a lélek felé viszik a figyelmet. Ahogy egyébként minden válsághelyzetben, most is elkezdjük saját magunkat újrafogalmazni, újra letenni az alapköveket. És ha maguk a kövek ugyanazok is, akkor is újra le kell tenni őket.

Tudatos ember vagyok, nekem segít, ha tudom és értem egy bizonyos szinten a folyamatokat magam körül. Nagyon érzékeny vagyok más emberek fájdalmára, tehát jó volt, hogy már korábban olvastam a járványról és voltak már információim, mert így sokkal jobban el tudom fogadni azt, ami most történik.

3. Mit csinálsz, amikor hirtelen váratlan helyzetbe kerülsz? Hogy reagálsz a változásokra?

Például amikor hirtelen nem jut eszünkbe a szöveg a színpadon, akkor gyorsan váltani kell: ilyenkor kapaszkodunk a kollegába. Egy intenzív tekintettel jelzem, hogy nem tudom mi következik, tehát ő jön. Azaz általában csapatmunka alakul ki, nagyon ritkán van az, hogy valaki improvizálni tud valami frappáns rímet. Egyszer egy Shakespeare darabban a kollegám szerencsére tudta az én részemet is, és amikor kellett, akkor beugrott és elmondta helyettem! Azt látom, hogy sokkos helyzetben automatikusan összefognak és jobban együttműködnek az emberek. 

Szerintem mindig ugyanolyan nehéz lesz egy új válságra, egy új változásra reagálni. A járvány okozta válság nem ért meglepetésként, mert elég sok könyvet olvasok erről, a tudósok már régóta mondják, hogy fenntarthatatlan módon működik a világ.

4. Hogy látod magad 1 év múlva? Mi marad meg a régi énedből, és mit viszel tovább ebből az új, karanténos énedből?

Azt hiszem, hogy amit a karantén alatt megtanulunk, annak nagy része beépül az életünkbe, mivel pár hónap alatt teljesen új szokások alakíthatók ki. Én például már eddig is újrahasznosítottam egy csomó mindent a házban és csak azt tartottam itthon, amit valóban használunk. Ez a szokás most felerősödött a karantén alatt és előhozza a gyökereimet. Gyerekkoromban sok időt töltöttem nagymamámmal a tanyán, ahol ő élt. Ma egyszerre vagyok iszonyatosan távol attól a világtól, miközben ezek az emlékek egyre fontosabbakká válnak a számomra.

Hajlamosak vagyunk a járvány utáni dolgokról, azaz a jövőről úgy gondolkodni, mintha a múlt lenne: azt várjuk, hogy majd minden ugyanoda visszaáll, ahol volt,  pedig biztos, hogy ez nem lehetséges. De nehéz elfogadni, hogy tényleg ilyen virtuális világokban fogunk majd élni?

Most még világosabbá vált számomra, hogy mennyire fontosak a személyes kontaktok. Hogy mennyire nem kárpótol egy video chat egy valódi beszélgetést. Szerintem az ember azért ember, mert szeret más emberekkel együtt lenni. Alapból közösségi lények vagyunk, és ez a vágy nem tűnhet el belőlünk. Nem tudom elképzelni, hogy nincs színház. Tudatosult bennem, hogy milyen nagy szükségem van arra, hogy értsem a világot magam körül és azzal foglalkozhassak, amire hatásom van: ilyen a színház és a kertészkedés is. Remélem, mindkettő velem marad hosszú távon is.