Womentor Talks no.1.

Womentor Talks no.1

#womentor #COVID19

Milyen segítség lehet hasznos egy sportolónak a pályán kívül? Miben kéne fejlődni, hogy a lehető legjobban elboldoguljon a világban sportolói karrierje során, majd tapasztalatait felhasználva a civil életben is? Ebben próbál segíteni a Womentor program, amelynek kapcsán a SportTV podcastjában Fazekas Erzsébet beszélgetett Földházi Zsófiával, Csisztu Zsuzsával és velem a sportoló nőkről, fejlődésük lehetőségeiről, a jelenlegi vírushelyzet hatásairól és még sok minden másról…

SportTV · Womentor #1: Földházi Zsófiával

Miért olyan szörnyű fárasztó a zoom elött ülni egész nap?

Miért olyan szörnyű fárasztó a zoom elött ülni egész nap?

#digitális #figyelem #covid19

Biztos tapasztaltad mostanában, hogy miközben naphosszat ülsz a géped elött, gyakran mentálisan is és fizikailag is elfáradsz, érzelmileg kimerülsz. Karantén időszakban ez az új normális és mivel munkavégzési szokásaink jó eséllyel meg fognak változni, a videós megbeszélések a járvány után is tartósan velünk maradnak.

Azért csak lehet valamit ezzel csinálni? (a válasz igen, és mindjárt mondom is, hogy mit)

Merthogy mi is történik a képernyő elött?

Szemben azzal, amikor élőben találkozunk másokkal, a képernyő elött a gép jeleiből kell összeraknunk a számunkra megszokott, normális interakciós helyzetet. A gépi jelek közvetített jelek, és mint ilyenek, a közvetlen, élő helyzethez képest hiányosak. Arról nem beszélve, hogy bármelyik pillanatban megakadhatnak a technika tökéletlensége miatt.

De mit nekünk képernyős munkavégzés, meg gépi jelzések! Mi, szorgos digitális dolgozók, nem adjuk fel! Agyunk továbbra is ugyanúgy működik mint régen, azaz minden erőnkkel azon vagyunk, hogy hozzájussunk mindahhoz az információ mennyiséghez amihez szokva vagyunk.

A digitális eszközön való kommunikálás extra kihívások elé állít minket.

Mintha edzéskor a futógép ugyanarra a sebességre, csak enyhe hegymenetre lenne beállítva: így kicsikét nehezebb a programot végigcsinálni, igaz?

Hagyományos körülmények között, élő találkozásnál nem kell tudatosan figyelnünk a nonverbális kommunikációs csatornákra, mivel ezek „olvasására” szuperképességünk van, azaz automatikusan futnak a háttérben.

Ez nem véletlen: e csatornák mind arra valók, hogy a rajtuk keresztül érkező jelekből villámgyorsan következtessünk arra, hogy beszélgetőtársunk hogyan érzi magát, milyen háttérprogramok futnak a fejében, vagy akár hogy éppenséggel igazat mond-e avagy hazudik nekünk? Szóval itt húsbavágóan fontos infok, egyenesen a túlélés zálogai érkeznek, melyek nélkül félkarú óriások volnánk.

A virtuális világban rengeteg energiát leköt az arckifejezések, gesztusok, a kis kézmodulatok, a hanglejtés, hangszín, vagy éppen a hangsúly tudatos figyelése, nyomon követése.

Tovább tetézi a helyzetet, hogy miközben kiváncsian fürkésszük távoli társunk nonverbális jelzéseit, tudatosan igyekszünk irányítani a saját magunkét is. Tökéletesen tudatában vagyunk annak, hogy a kamera „visszafigyel”, azaz színpadon vagyunk és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen képet mutatunk magunkról. Pláne úgy, ha még felvétel is készül a beszélgetésről.

Kell-e ennél több, hogy összeessünk a nap végére? Pedig csak egész nap a gép elött ültünk! 

A gép elött ülve nem is vesszük észre, hogy valójában folyamatosan az alábbi dolgokat csináljuk, mert valahogy pótolni akarjuk a kiesett fizikai kontaktus nyújtotta kapcsolódási lehetőségeket:

  • Fokozott szemkontaktust tartunk, ezzel is bizonyítva, hogy 100%-osan jelen vagyunk a beszélgetésben. Ez normális körülmények közt nyilván kifejezetten provokáló gesztus, mindenki emlékszik milyen volt, mikor valamelyik nagyvárosban éjszaka utazott haza a metrón, és kínosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se nézzen senkinek a szemébe.
  • Nézegetjük magunkat a jobb alsó kis kockában, vagy újra és újra lapozgatni kezdünk a galéria nézetben, hogy vajon ki mit csinál éppen, és hogy vajon mit látnak rólam a többiek.
  • Nem kell hozzá több, mint pár másodperc csend a virtuális térben, és azonnal gyanút fogunk, hogy vajon ez a másik fél közönyösségének, barátságtalanságának a jele-e, vagy pedig aggódni kezdünk, hogy megint a technika hagyott-e cserben minket. A lényeg, hogy megtörik a flow, és ha csak egy-két pillanatra is, de kizökkenünk a beszélgetés ritmusából, amibe visszaállni újabb erőfeszítést igényel.
  • Számolnunk kell azzal is, hogy bármelyik percben ránk nyithat a férjünk, feleségünk, gyerekünk, berohan a kutya, stb., ami kellemetlen lehet vagy rossz fényben tüntethet fel minket.
  • Önmagában az a tény is stresszt vagy fáradságot okozhat, hogy mindent ugyanazon képernyő elött csináluk: itt beszélgetünk a barátainkkal, itt sportolunk mert követjük az online jógaórákat és edzésprogramokat, itt egyeztetünk a főnökünkkel és a kollegáinkkal, innen nézzük ki az új recepteket hogy végre valami mást is főzzünk már, stb., azaz szinte minden szociális szerepünk ebben a monoton környezetben zajlik.

Hogyan kezelheted mindezt?

  • Először is változtass a hozzáállásodon: fogadd el, hogy a virtuális találkozók mások és sose lesznek ugyanolyanok, mint az „igaziak”. Elégedj meg azzal ami van, ez is több mint a semmi.
  • Beszélj a többiekkel arról, ha csak egy pár szóval is, hogy hogyan érzitek most magatokat a képernyő elött vagy csak úgy általában a bőrötökben. Oszd meg az aggályaidat, de akár az örömeidet is, hiszen ezek lehetőséget teremtenek a kapcsolódásra, a bizalom és közelség kialakulására. Lehet például egy rövidebb kötetlen beszélgetésre időt hagyni rögtön a bejelentkezés után, az éles program elött.
  • Iktass be szüneteket a megbeszéléseid közé. Már az is sokat segít, ha egy 5-10 percre kimész sétálni.
  • Jó, ha sikerül tisztázni, hogy legyen-e bekapcsolva a kamera, és ha igen mikor, illetve mikor OK azt kikapcsolni. Egy hosszabb előadás esetén általában jobban elfogadjuk, ha a hallgatóság nem látható.
  • Hozd be a home office-ba a stand up meeting-ek szokását: állj fel a képernyő elött, és ha kell, csinálj emelvényt a lap top alá, vagy tedd fel azt egy polcra. A lényeg, hogy időnként állva is tudj dolgozni. Mellette persze tartsd meg az asztalt is, hogy váltogathasd a helyszíneket.
  • Ne próbálj a hívások közben más feladattal is foglalkozni. Úgysem megy jól, a figyelem megosztásért nagy árat kell fizetni, mellette meg még látszik is. Kezeld a hívást úgy, mint egy rendes beszélgetést.
  • Nem kell folyamatosan fixíroznod a képernyőt: nyugodtan nézz el másfelé, attól te még figyelhetsz, sőt. Mások is így fogják ezt értelmezni. 

A videóhívásokra is igaz az, hogy gyakorlás teszi a mestert.

Ha sokat csináljuk, belejövünk, s ebben csodálatos adaptációs készségünk is segít minket. Bele-belefáradunk, de közben szép csendben alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez és sikerrel fogjuk venni ezt az újabb akadályt is. Kialakulnak az új, virtuális kommunikációs készségeink és olyan természetessé és könnyeddé válik majd az online lét, mint amilyen ma az, hogy telefonon beszélgetünk egymással. Végül is ez is csak egy a sokféle kommunikációs csatorna között, ami ebben az egyre komplexebb és kaotikusabb világban lehetővé teszi, hogy interakcióban maradjunk egymással. Egy újabb modern vívmány, amit ha ésszel használunk, nem kerekedik felül rajtunk, viszont élvezhetjük az előnyeit.

A víz alatt – élet a koronavírus járvány idején és azon túl, 2020. március

A víz alatt – élet a koronavírus járvány idején és azon túl, 2020. március

#COVID19 #harari #felkészülés #együttműködés

Napról napra egyre inkább a világszerte terjedő járványról, a kormányzati és önkéntes korlátozó intézkedésekről, a védekezésről szól az életünk.

Ma például egy új hír, hogy a játszóterek is bezártak a kerületünkben. Bár nincs játszóteres korú gyerekem, szíven ütött a dolog. Mindenkit érint, de nem mindenkit vet vissza egyformán ez az új helyzet. Hogyan tudják a családok megszervezni az életüket a kisebb vagy nagyobb gyerekekkel az otthon falai közé zárva? Hogyan küzdenek a teljes elmagányosodás ellen az egyedül élők, az idősebbek? Mi történik a kisvállalkozásokkal, vagy akár a közepes vagy nagyobb cégekkel is, amiknek nincsenek felhalmozott tartalékaik a kényszerű szociális izoláció kibekkelésére. Miképp állnak helyt a fokozódó terhelés alatt az egészségügyi dolgozók? Hogy fog belépni támogatásokkal és különféle rendelkezésekkel, pl. a munkavállalókat védő rendeletekkel az állam? Mennyire működnek együtt az országok a vírus elleni küzdelemben? – a kérdések sora hosszú.

Szívet melengetőek az olyan kezdeményezések, amikor az emberek felajánlásokat tesznek egymás megsegítésére, ingyenes internetes tartalmakat osztanak meg, tudást tesznek szabadon elérhetővé, ingyenessé tesznek korábban fizetős szolgáltatásokat. Létezhet az, hogy most valami olyan újfajta, korábban nem ismert együttműködési módot tanulunk meg, ami valamilyen formában velünk marad a járvány lecsengése után is? Hogy a gazdaság és a társadalom egy kevésbé fogyasztócentrikus és növekedési kényszer által vezérelt irányba mozdul el, amiben egy fenntarthatóbb és egy szebb új világ teremtődik majd meg? Amiben az egymás iránti bizalom, az együttműködés, a koordináció, a hiteles információmegosztás uralkodik majd a bizalmatlanság, az elzárkózás, a protekcionizmus és a manipulatív hamis hírterjesztés helyett? Vagy mindez csak fantazmagória?

Yuval Noah Harari világhírű történész a 2020. március 15-én a Time Magazine-ban megjelent cikkében a következőket fejtegeti:  

a történelem azt tanítja számunkra, hogy a valódi védelmet a megbízható tudományos információk megosztása és a globális szolidaritás jelentik. A legfőbb felismerés egy ilyen járvány kapcsán talán épp az, hogy bármelyik országban terjed is a járvány, az az egész emberi fajt veszélybe sodorja. A vírusok elleni harcban szigorúan őriznünk kell a határainkat. De nem az országaink határait, hanem az emberi világ és a vírusok birodalma közötti határokat. Ma több száz millió ember él a földön a legalapvetőbb egészségügyi ellátást is nélkülözve. Ez mindnyájunkra nézve komoly fenyegetést jelent…. [de] minden válság egyben lehetőség is. Remélhetőleg a mostani járvány segít felismerni az emberiségnek azt az akut veszélyt, amit a világszerte jelen lévő széthúzás jelent. E kritikus pillanatban a legfőbb küzdelem magán az emberiségen belül zajlik: a vírus legnagyobb győzelme az lesz, ha a járvány következtében még nagyobb lesz a széttagoltság és nő az emberek közötti bizalmatlanság a világban.” (ford.Ö.D.)

A koronavírus járvány úgy tűnik, példátlan kihívás elé állítja az egész világot.

Most, hogy a fizikai kontaktust nélkülözve, egymástól elzárva élünk, kicsit úgy érzem magam, mint amikor gyerekkoromban azzal játszottam, hogy mennyi ideig bírom ki a víz alatt. Nagy levegőt vettem, befogtam a orromat, és bumm, le a víz alá. Hagytam lebegni a hajam, a végtagjaim a felszínen. Volt, hogy ötvenig vagy hatvanig is el tudtam számolni odalent. Amikor aztán már végképp nem ment tovább, egyszercsak hátracsaptam a fejem és tágra nyitott szájjal faltam a friss levegőt. És ez jó volt. Lüktetett a halántékom, és közben örültem, hogy újra fent vagyok. Élveztem a visszatérést és büszke voltam, hogy milyen sokáig bírja a tüdőm. Nos, úgy saccolnám, hogy a járvány elleni küzdelemben kb. most vagyunk a bumm le szakaszban. Nem tudjuk, hogy meddig leszünk odalent. De tudjuk, hogy lesz, aki majd nem jön fel a játék végén. Mert ez most nem játék. Vagy legalábbis nem olyan játék.

Kívánom, hogy minél többen úgy érkezzünk majd vissza a “normális” életbe, hogy hamar újra tudjunk indulni és képesek legyünk futás közben felugrani a mozgólépcsőre.

Hogy amíg odalent vagyunk, addig használjuk fel ezt az időszakot arra, hogy töltekezzünk. Hogy hogyan? – kérdezhetnéd. – Töltekezzek? Amikor nap mint nap a teljes kétségbeesés határán és a jelentől meg a jövőtől való szorongás fojtogató szorításában élek? Bocsi, de hogy gondolod te ezt?

Igen, pontosan így értem. Töltekezz azzal, amivel tudsz, és engedd megpihenni magad egy pillanatra: nézz filmeket – régieket és újakat, jelentkezz online képzésekre, hallgass zenét, (sokat!), olvass, csetelj a barátaiddal, tanuld meg a zoomot és más alkalmazásokat használni a mindennapokban, jógázz, meditálj, sportolj a szabadban, stb. A lényeg, hogy válassz valamit és azt csináld is meg. Most, ha van lehetőséged rá, akkor szánj időt olyan dolgokra, amiket máskor esetleg elhanyagolsz. Kipróbálhatod például a barátaiddal a közös videós sörözést: mindenki lehuppan a kanapéjára egy jéghideg korsóval a kezében, maga elé húzza a laptopját, aztán nosza, mehet az ökörködés, eszmecsere, személyes úti beszámoló, panaszáradat, vigasztalás, ötletelés, bármi ami egy rendes kocsmában is előkerülne. Mi kipróbáltuk, tényleg furcsa és más volt mint élőben, de közben természetes is volt, hiszen most csak így lehet érintkezni. Vicces volt, ahogy szinte már kínosan törekedtünk arra, hogy hagyjuk befejezni egymás mondatait – ilyesmi a valós találkozásokkor fel se merül :-).

Vagy lehet kísérletezni például azzal, hogy szándékosan lelassítod magad, sőt, akár meg is állsz egy pillanatra, befelé fordulsz, hogy a lelked mélyén csendben, óvatosan új energiákat találj.

Miután már felismerted őket és kapcsolatba léptél velük, veled maradnak és támaszkodhatsz rájuk a késöbbiekben is. Vagy kisérletezhetsz azzal is, hogy nem szenvedsz attól, hogy úgy érzed korlátok közé vagy szorítva, hanem alázattal átadod magad az új helyzetnek és annyira kitágítod az éned, hogy be tudd fogadni a ma kihívásait és megfelelő válaszokat tudj adni rájuk. A kimerültség vagy a fásultág ellen azzal is tudsz védekezni, ha célt tűzöl ki magad elé és meghatározod, hogy hogyan fogod azt elérni. Tudatosítsd magadban, ahogyan apró kicsi lépésekben, de napról napra haladsz a célok megvalósítása felé. Mindezek olyan tevékenységek, melyek mindnyájunk számára elérhetőek. Ezeken keresztül újat tanulhatsz önmagadról és a világról, mélyítheted az önismereted, készséget fejleszthetsz, azaz élhetsz azzal a lehetőséggel, hogy most valami újnak a felépítésével töltheted az időd. Felkészülsz, mert tudod, hogy itt, a víz alatt ez az állapot nem fog örökké tartani, és nemsokára eljön az a pillanat, amikor megint lehet és kell is majd a szabad levegőn jó nagyot ugrani.  

Esetleírás

Esetleírás

#esetleírás #teamcoaching #szervezetfejlesztés #megoldásközpontúcoaching

Az ügyféligény:

„Kellene valamit csinálni, mert nagyon felgyűlt a feszültség a csapatban” – hangzott el a mondat egy szervezet vezetőivel folytatott kezdeti tényfeltáró beszélgetésem kb. ötödik percében.  Rendben, meg is érkeztünk – gondoltam magamban, akkor hát elő a tisztázó kérdésekkel! Ezek nyomán hamar kiderült, hogy arról van szó, jó lenne, ha a szervezetben működő és egyébként igen eltérő tevékenységet folytató A és B csapat közelebb kerülne egymáshoz, és jobb lenne köztük az együttműködés…

Az első számú vezető – aki amúgy az A csapathoz tartozott – eredeti elképzelése az volt, hogy majd a teljes A csapat és rajtuk kívül a B csapat vezetője fog részt venni a munkában, mert így A csapatnak végre lesz lehetősége arra, hogy nyugodt körülmények között, egy csak erre a témára dedikált találkozón végre kimondják azt a sok keserűséget és rossz érzést, ami az elmúlt évek alatt gyűlt fel bennük B csapattal kapcsolatban.

Előkészületek:

A tényfeltáró beszélgetés vége felé közeledve megkértem a vezetőket, hogy mérlegeljék annak lehetőségét, hogy a B csapatból a vezetőn kívül még néhány más kollégát is bevonjanak, mivel ez a teljes csoportdinamika és a végcél, azaz a két csapat közti együttműködés javítása szempontjból kedvezőbb helyzetet eredményezne.

Végül egy 3x fél napos teamcoachingban egyeztünk meg, amelynek résztvevői kb. 50-50%-ban a két csapat tagjai közül kerültek ki, összesen hét fő. B csapat tagjai nem voltak túl lelkesek a teamcoachingot illetően, nem igazán értették, hogy erre egyáltalán miért van szükség és hogy ennek az egész kezdeményezésnek mi a célja.

Szerettem volna, hogy a B csapat körében is mihamarabb megkezdődhessen a bizalom légkörének kiépülése, mivel enélkül lehetetlen lett volna a közös munkánk.  Ezért megkértem a vezetőt, hogy előzőleg minden résztvevővel beszélhessek telefonon. Ezek a rövid becsekkolások nagyon jók voltak arra, hogy már a workshop kezdete elött megtörjön a jég a leendő résztvevők körében.

A folyamat – első nap:  

Az első három órás alkalom a ráhangolódással indult, amelyhez mozgásos légző- és koncentrációs gyakorlatokat használtunk. Részben ennek is köszönhető, hogy nagyon gyorsan „helyzetbe hoztuk magunkat”, belerázódtunk az érdemi munkába.

Először párokban dolgoztak a résztvevők: olyan történeteket meséltek magukról, amiket a többiek feltehetően még nem ismertek, majd nagycsoportban megosztották egymással a páros munka élményeit.

Ez a gyakorlat bemelegítőként működött, feloldotta a kezdeti gátlásokat, kiszakította a résztvevőket a megszokott hétköznapi interakciókból, és egyszersmind lehetővé tette az értő figyelem, a hatékony kérdezés, a nyitott, érdeklődő, rugalmas hozzáállás és a támogató, bizalmi légkör kialakításának gyakorlását.

Ezután lean coffee módszerrel összegyűjtöttük azokat a témákat, amik a csapat számára akkor és ott fontosak voltak. Három kérdést írtunk fel a táblára:

  1.Miről beszéljünk?     2.Most mivel foglalkozzunk?     3.Mit beszéltünk meg?  
     
     
     

Öntapadó jegyzetlapokra egyénileg összeírták mindazt, ami a Miről beszéljünk? kérdésre válasz volt a számukra, majd kiragasztották azokat az első oszlopba. Miután egy-két mondatban mindenki bemutatta a témáját, összevontuk azokat a témákat amiket összetartozónak találtak, így hat fő témacsoportot kaptunk. Ezután szavazás következett: mindenkinek 3 pontja volt, amit tetszése szerint eloszthatott a hat témacsoport között. Az „Együttműködés” témacsoport szerezte a legtöbb szavazatot, tehát ez került át a második oszlopba. Így valóban megerősítést kapott és közös, konszenzusos célkitűzéssé vált a teamcoachingban a megbízó kezdeti igénye, azaz a csapatok közötti együttműködés javítása. A projekt indulásakor a résztvevők egy része még nem érezte igazán sajátjának a programot, ezért különösen fontos volt közösen megállapodni abban, hogy min fogunk dolgozni és hogy azt mi célból tesszük. Az alábbi kérdések mentén kibontottuk, hogy pontosan kinek mit jelent az együttműködés javulása:

  • Konkrétan miből fogod észrevenni azt, hogy előrelépés következett be ezen a téren?
  • Milyen jelei lesznek a változásnak?
  • Mit  fogsz majd akkor másképp csinálni?

Az első alkalommal tehát szerződést kötöttünk a célokat illetően és kidolgoztuk a vágyott jövőkép részleteit. Gyakoroltuk továbbá az együttműködést előmozdító, a coaching szemléletre jellemző viselkedésformákat: a nyitottságot, a partner irányában mutatott érdeklődést, kiváncsiságot, az értő figyelmet, a jelenlétet, a bizalom kialakítását.

A folyamat – második nap: 

A második alkalommal a bemelegítés során folytattuk egymás megismerésének elmélyítését, amikor is a Motivációs kártyák voltak a segítségünkre.

Megbeszéltük a kilenc féle motivátorkártya jelentését, majd mindenki sorba rendezte a kártyákat úgy, hogy első helyre tette azt, ami szerinte a leginkább jellemző rá, másodikra azt, ami eggyel kevésbé és így tovább. A megbeszélés során kiderült, hogy a résztvevők igencsak hasonló sorrendet állítottak fel – ez a felismerés rávilágított arra, hogy az értékválasztásaikat tekintve a csapat tagjai valójában mennyire közel állnak egymáshoz. Itt szembesültek azzal az élménnyel, hogy a köztük lévő számos különbség ellenére „egy csapat vagyunk”.

Ezután a szervezet küldetésében is megjelenített alapértékekkel dolgoztunk.

A feladat az volt, hogy kiscsoportban beszéljék meg, mit jelentenek számukra az adott értékek és rendeljenek hozzájuk egy-egy valós és jellemző helyzetet, amikor az érték megjelenése tetten érhető a munkájuk során. Pl. a tisztelet a hétköznapi életben tetten érhető akkor, amikor látom, hogy egy fiatalember átadja a helyét egy idősnek a buszon. Azt is összeszedtük, hogy milyen helyzetekben nehéz megőrizni az értéket, azaz mikor jelent kihívást az adott érték mentén alakítani a viselkedést. Példák a felmerülő témákra, kérdésekre:

  • Hogyan őrízhető meg a ‘kreativitás’ mint fő érték egy megrendelő által közel 100%-ban előre meghatározott helyzetben?  
  • Hogyan maradjak ‘tiszteletteljes’, amikor a partneri oldalon az ellenkező viselkedést tapasztalom?
  • Mit jelent a ‘bátorság’ mint alapérték egy potenciális támogatóval folytatott tárgyalás közben?

Mivel a szervezeti kultúrát meghatározó alapértékek mentén folytatott vizsgálódás teret adott a másik munkacsoport kihívásainak közelebbi megismerésére, kiválóan támogatta az együttműködés feltételeinek megteremtését, a megértés és a tudatosítás elmélyítését. Pontosítottuk azokat az aspektusokat, amelyek mentén úgy gondolták, szükség van változásra.

Ezután következett a később a coaching folyamat csúcspontjaként emlegetett szerepcserés improvizációs gyakorlat:

Ismét felállt A és B csapat. A csapatoknak keresniük kellett egy-egy rövid típushelyzetet a saját életükből, amit a másik társaság eljátszik. Az ötletgazda társaság természetesen minden szükséges magyarázatot és instrukciót megadott a helyzet leírásakor ahhoz, hogy a játszó csapat valósághűen meg tudja jelenteni a szituációban rejlő drámát és komikumot egyaránt. Már maga az előkészület is izgalommal töltötte el őket, rendkívül aktív volt mindenki, több ötlet is előkerült, hogy mi legyen a felkínált lehető legfrappánsabb, legkeményebb helyzet. Mindkét csapat gyorsan megértette, hamar „levette”, hogy mi a csavar, mi az igazi kihívás az adott jelentben. Az előadások során gyönyörűen „hozták” egymás kihívásait, humorosak voltak, szívvel-lélekkel játszották el a buktatókat és az emelkedett pillanatokat is – mindkét csapat óriási tapsot kapott. A követő megbeszélés az alábbi kérdések mentén történt: 

  • Milyen volt látnotok magatokat kívűlről?
  • Megértette-e az előadói csapat a valódi kihívásotokat?
  • Mit mutatsz meg a hétköznapokban a többieknek a munkád nehézségeiből, kihívásaiból és azt hogyan teszed?
  • Hogyan kérsz segítséget abban, ami nehézséget jelent a számodra?
  • Mit tehetsz még azért, hogy a másik csapat tagjai jobban megértsenek téged?
  • Belső értékesítés – hogyan tudom “eladni” magamat, a munkámat a szervezeten belül?
  • Mi tudatosult benned a másik csapattal kapcsolatban? Mi újat tudtál meg róluk?
  • Mivel tudod a velük való együttműködést előmozdítani?  

A második alkalommal tehát

  1. Tovább dolgoztunk a bizalom elmélyítésén: gyakoroltuk hogyan tudunk megnyílni mások elött, hogyan tárjuk fel a mások számára esetleg még nem ismert, rejtett területeinket, hogyan beszéljünk önmagunkról nyíltan, transzparensen, valamint megéltük azt, ahogyan mások elfogadnak minket olyannak, amilyenek vagyunk.
  2. Beszéltünk a vállalati kultúrát átható értékek képviseletéről nehéz és könnyű típushelyzetekben, valamint
  3. Játékos szerepcserés improvizációval gyakoroltuk a perspektívaváltást és a komfortzónán kívüli létezést.

A folyamat – harmadik nap: 

A harmadik alkalmat arra szántuk, hogy tudatosítsuk, elmélyítsük az új tanulást.

Ez a rész az előzőeknél kevésbé volt szórakoztató a számukra, a társaság kicsit elfáradt, „kipukkadt”. Hogy ezen a mélyponton túl tudjunk lendülni, visszatértünk a gyökerekhez: közösen felidéztük, hogy mi volt a korábban leírt vonzó cél, a vágyott jövő képe, azaz az együttműködés javítása. Átbeszéltük, hogy

  • ez a cél kinek miért fontos, 
  • mi fog történni ha sikerül megoldani a fő problémát,
  • mi az, amitől majd jól tud működni az új helyzet.

Ebből a beszélgetésből motivációt tudtak meríteni ahhoz, hogy továbbra is benne maradjanak a folyamatban és elköteleződjenek bizonyos egyéni és csoportos vállalások mellett.

Amit tisztáztunk:

  1. mik a fő kihívások az egyes csapatok számára?
  2. hogyan tud segíteni a másik csapat e kihívások leküzdésében?
  3. ki mit tud tenni a változás érdekében?

Menet közben volt, hogy kisebb viták, nézeteltérések alakultak ki, melyeknek teret adtunk, mivel a valódi megoldásokhoz csak ezek feldolgozásán keresztül lehetett eljutni. A harmadik alkalom végére a résztvevők konstruktívan megfogalmazták vállalásaikat. Konkrét akciótervek születtek felelősökkel, határidőkkel.

Reflexiók a zárókörben:

Nagyon köszönöm ezeket az alkalmakat, nagyon sokat segítettek a tudatosítás, a strukturáltság terén, és egyáltalán nem értem, hogy miért nem kezdtük el ezt már sokkal korábban.”

Érdekes volt tudatosítani, hogy az A csapat mitől „védi meg” a B csapatot, hogy ha ők nem lennének, akkor vajon mi zúdúlna a fejünkre.”

Lassan, komótosan mentünk bele a játékba, atán egyre izgalmasabb lett minden. Az utolsó feladat amellett, hogy rengeteget röhögtünk közben, nagyon megérintő volt.”

Rátapintottál a lényegre a mai nappal. Íves volt a történet, nagyon szépen fel volt építve, felvezetve, leengedve mint egy harang íve.”

Nagyon jó volt együtt gondolkodni, együtt dolgozni, nagyon élveztem ezt az időt, nagy szükségünk van az ilyen közös élményekre.”

Az elején az volt az elvárásom, hogy haladjak előre, és ez megtörtént. Sokat megtudtam magamról a kártyás játékban, és ez a szerepcserés improvizációs játék nagyon fejbe ütött.”

Nagyon jó volt kijátszani magamból ezt a másik szerepet, nagyon jól elmélyedtünk, belementünk a dologba, más szemszögből tudtunk ránézni az adott szituációra, muszáj volt benne perspektívát váltanunk.

Mire jó a meditáció?

Mire jó a meditáció?

#meditáció #mindfulness #belsőegyensúly #flow

Egy olyan világban élünk, amiben mi magunk és környezetünk is folyamatosan zizeg, ahol bombáznak az ingerek, sok a bizonytalanság és a küzdés és ahol sokszor hiába vágyunk megnyugvásra, agyunk folyton hajt és pörög tovább. Nem meglepő tehát, hogy valóban sokszorosan megtérül a meditációra, a csendes elmélkedésre fordított idő, energia. Nem kell több órás elfoglaltságra gondolni, már napi 10-15 perc is sokat jelenthet.

Ha össze akarod szedni magad, mert úgy érzed, hogy nem bírod tovább és már tartalékaid legvégét fogyasztod, akkor szuper jó lehet például egy pár napos elvonulás, vagy egy hosszú hétvége gyerekek nélkül. Hát persze, ez klassz volna, de sokszor az van, hogy “sajna most ez egyszerűen nem fér bele, nem bírom megoldani”. Viszont érzed, tudod, hogy mihamarabb fel kell tankolnod valami útravalót, valamit, amivel tovább tudsz menni, különben felrobbansz vagy szétesik a rendszer körülötted vagy mindjártvalamiszörnyűdologtörténikhaezígymegytovább. Mihez kezdjek, hogy ne bolonduljak meg? – kérdezed sokadszorra. Nos, ez a valami amit “feltankolhatsz”, ez lehet egy olyan különleges mentális üzemanyag, amire a meditáció révén teszel szert.

Időnként szükségünk van a csendre, az egyedüllétre, arra, hogy magunkban legyünk, mert ebből tudunk újratervezni, újraindulni. Időről időre ismételten meg kell találnunk az erőt, az energiát a továbblépéshez. Szükségünk van arra, hogy ismét flow állapotba kerüljünk, hogy felélesszük magunkban azt az embert, aki lelkes odaadással képes foglalkozni különféle dolgokkal: a munkájával, a projektjeivel, a családjával, a barátaival, a világ fontos kérdéseivel. Muszáj időnként megállni és újra meg újra tudatosítani, hogy hol tartunk most és mit kell tennünk a továbblépés érdekében. Egyáltalán mi számít következő lépcsőfoknak és arra hogyan léphetünk fel?

Ha ezek vagy ehhez hasonló kérdések már egy ideje a fejedben járnak de nem tudsz időt szánni a megválaszolásukra így nyomasztóan feltornyosulnak, akkor úgy érzed, hogy értelmetlenül folyik ki az idő a kezeid közül és vég nélkül taposod a mókuskereket. Ettől nyilván még összetörtebbnek és kiszolgáltatottabbnak érzed magad. Na ez az a pillanat, amikor nincs miért tovább várni: a lelki egészséged megőrzése/visszaállítása érdekében változtass! Például kezdj meditálni. A meditáció révén gyógyítani tudjuk önmagunkat. Ez az öngyógyítás akkor működik igazán jól, ha nemcsak egy egyszeri nekibuzdulásra vetemedünk, hanem belemegyünk egy tartósabb vállalásba és a meditálás napi szokásunkká válik.

Hogyan működik a dolog? Meditáció során különféle neurofiziológai változások mennek végbe az agyban, ami olyan pszichológiai folyamatokra terjed ki mint az észlelés, a figyelem, az érzelmek kontrollja vagy az önazonosság érzése. A rendszeres gyakorlás során megváltoznak az agyi hullámok: a különböző tipusú meditációknak jellegzetes EEG mintázatuk van. Hétköznapi fogalmakkal ezt úgy lehetne kifejezni, hogy meditálás közben mintha kicsit lepucolnád, kiszellőztetnéd agyi barázdáidat, melyek hálásak a kapott simogatásért, megújulnak tőle, és így képessé válnak arra, hogy tovább szolgáljanak. Más szóval lehetőséget teremtesz arra, hogy megtaláld belső egyensúlyodat és visszatérj a középpontodhoz, ahonnan azután már biztonsággal nyúlhatsz ki újra a külvilág felé. Megtapasztalod, hogy egy vagy a világegyetemmel, hogy része vagy egy végtelen körforgásnak. Megéled az egységet önmagad és a rajtad kivűl álló dolgok között, és rájössz, hogy nem hibázhatsz, mert úgy vagy jó ahogy vagy, és bármit is teszel, csupáncsak teszed a dolgodat az életeddel: élsz.

A meditáláshoz nem kell nagyon sok trükk, de azért van pár dolog, aminek érdemes utánajárni mielött elkezded. Nagyon jó anyagokat találsz ehhez például a jogaklikk.hu-n, ahol néhány bevezetőt ingyenesen is megnézhetsz, az elmélethez pedig érdemes belehallgatnod az online buddhafm.hu rádióba.

Jó meditálást és feltöltődést kívánok!

John Blakey és Ian Day: Kihívásfókuszú támogatás a gyakorlatban (Z-Press Kiadó Kft, 2019)

Könyvajánló – John Blakey és Ian Day: Kihívásfókuszú támogatás a gyakorlatban (Z-Press Kiadó Kft, 2019)

#challengingcoaching #komfortzóna #bátorcélok #felelősségvállalás #visszajelzés

Ez egy félelmetesen izgalmas könyv, amely arra hivatott, hogy provokációt és kihívást keltsen a coachok körében, hogy „a játéknak véget vetve” nagyobb értéket nyújtsanak mind az egyéni ügyfeleiknek, mind pedig a vállalataiknak” – írta a könyvről annak egyik méltatója.

Az alábbi írás eredeti változata a Coachszemlében jelent meg, ezen a linken érhető el: Coachszemle – könyvajánló

Ha te mint tapasztalt coach, vagy vezető egy kicsit is érzel kihívást abban, hogy megtaláld/ finomítsd saját hiteles hangodat a munkádban és emellett nyitott vagy a coachingszemléletre és a személyközpontú, támogató, non-direktív coachingfelfogás megújítására, akkor ez a könyv neked szól!

A könyv megírásakor az írók célja az volt, hogy „[….mivel szeretjük a kihívást….] fel akarjuk kavarni a fiatal coaching szakmát azzal, hogy rámutatunk arra, hogy a jelenleginél több is lehetne.” Félreértés ne essék, itt nyilván nem arról van szó, hogy „nagyobb kihívás” címszóval a szerzők szerint bátrabban kellene felpróbálgatnunk, provokálnunk egymást például a munkahelyen. Nem, dehogy! Épp ellenkezőleg: a könyv középpontjában végig a kölcsönös tiszteletből és bizalmi kapcsolatból érkező egészséges kihívás áll, ami Blakey és Day szerint utat nyit a majdani valódi fejlődés irányába. A coachinghoz mint fejlesztő eszközhöz való efféle hozzáállásuk célja nem pusztán az egyéni megelégedettség vagy motiváció fokozása, hanem a teljes szervezet életképességének növelése, a vállalat hosszú távú értékteremtésének elősegítése. A könyvben bemutatott coachingszemlélet bátorságot, nyíltságot és a tényekkel való őszinte szembenézést követel mindattól, aki magáévá kívánja tenni ezt a gondolkodási módot.

A könyv alcíme: Lépjünk túl a hagyományos coachingon: a FACTS modell. És valóban, a szerzők az első fejezetet azzal a némiképp provokatív megállapítással kezdik, miszerint elérkezett az idő a tanult coaching minták megtörésére. Ügyfeleik körében azt tapasztalták, hogy bár a megszerzett coaching készségek hatékonyak voltak a vezetők kapcsolatteremtésében és a munkatársak megerősítésében, ezeket a kapcsolatokat egy keményebb piaci környezeteben, a gazdasági válság elhúzódó éveiben a vezetők nem tudták pénzügyi eredményre váltani. A könyv fő állítása: szükségessé vált a coaching készségek egy újabb szintre emelése, mégpedig egy új, nagyobb kihívást jelentő szemléletmód bevezetése révén. A szerzők szerint a coachingon belüli megújulás elkerülhetetlen, hiszen csak e megújulás eredményeképpen lehet ill. maradhat a coaching a mai kor számára is releváns, hatékony fejlesztési módszer. Állításukat ilyen és ezekhez hasonló izgalmas, az életből vett szemléletes esetekkel és coaching mintabeszélgetésekkel illusztrálják: pl. hogyan lehetett volna megelőzni a Pearl Harbor elleni japán támadás veszélyének a felismerési kudarcát? Vajon elkerülhető lett volna a 2008-2009-es bankválság és gazdasági összeomlás az egyéni felelősség felvállalása révén? Hogyan mondja ki egy céges team coaching során a coach őszintén, személyeskedés és a nevetségesség félelme nélkül, mégis megértő támogatás biztosítása mellett, hogy a “császárnak nincs ruhája”?

A második fejezetben bemutatásra kerül a támogatás/kihívás mátrix és megismerkedünk a ZOUD fogalmával, amely a komfortzónán kívüli párbeszédet jelenti. A szerzők részletezik a coaching határainak feszegetésére szolgáló FACTS modellt, amely az alábbi sarokkövekre épül:

  • Feedback – visszajelzés
  • Accountabilty – felelősségvállalás
  • Courageous goals – bátor célok
  • Tension – feszültség
  • Systems thinking – rendszerszintű gondolkodás

Noha e sarokkövek fő „üzenetei” a GROW-ban és más modellekben is megjelennek, itt még fokozottabb hangsúlyt kap a megkérdőjelező, kihívást támasztó hozzáállás a coach részéről. E hozzáállás azt is feltételezi, hogy a coaching biztonságos keretei között coach és ügyfele gyakran lép be és marad akár huzamosabb ideig is a komfortzónán kívüli térben. E térben a kihívások megfogalmazása mellett ugyanakkor elengedhetetlen a coach tudatos támogatása – e támogatás a megfelelő pillanatokban, helyzetekben történő kinyilvánítása a coach felelőssége és egyben mesteri bravúrja is. A támogatás/kihívás mátrixban döntő jelentősége van a két változó egyensúlyának. Az egyensúly fennállása esetén a folyamat a teljesítmény növekedésének irányában hat. Az egyensúly megbomlása viszont túlságosan barátságos vagy túlságosan stresszes légkört hoz létre – nyilván mindkét állapot gátlóan hat a teljesítményre. Alacsony támogatás alacsony kihívás esetén pedig tehetetlenség, apátia érzése jelentkezik.

A könyv hasznos gyakorlati ismereteket és számos konkrét fejlesztő gyakorlatot tartalmaz coachok és coaching szemléletű vezetők számára. A magyar fordításban is átjön a szöveg eredeti stílusa, amely szépen illeszkedik a mondanivalóhoz: ne finomkodjunk annyit, ne kerülgessük a forró kását. Mondjuk ki azt, aminek kint van a helye és adjuk mellé a szükséges támogatást, megerősítést is – ezzel teszünk a legjobbat a másiknak, hiszen így tanítjuk meg őt valóban szárnyalni. A könyv mindvégig gondolatébresztő marad. Rávesz, hogy vizsgáld meg a coaching stílusodat és a fejlődés érdekében bátran kérdőjelezd meg önmagad és környezeted. Olvasás közben érzed, hogy kimozdít a komfortzónádból s ezzel új perspektívát teremt. Mi itt a feszültség forrása? Egyfelől az, hogy coachként fő feladatod ügyfeled szolgálatára lenni és támogatni őt. Ennek érdekében fontosnak tartod a személyközpontúságot, a bizalom kialakítását, a biztonságos tér megteremtését és fenntartását és a „közös terület” megtalálását a coaching kapcsolatban. Másfelől viszont számodra is és ügyfeled számára is kihívást jelent, hogy képesek legyetek huzamosabb ideig a komfortzónátokon kívül maradni. Ha neked coachként sikerül megtartanod ezt a fajta egyensúlyt, akkor ezzel az élménnyel esélyt adhatsz ügyfelednek arra, hogy szembenézzen a valódi, és egyben valószínűleg elég kényelmetlen kérdéseivel is.

Noha a szerzők nem térnek el az üzleti életből vett helyzetektől, a FACTS modellben megfogalmazott szemléletmód, a rendszerszemlélet és az egyéni felelősség tudatosítása a gyereknevelés, a pedagógia vagy akár a sport terén is kiváló eredményeket hozhat. Megfelelő felkészültség, tapasztalat és tudás mellett ezekben a helyzetekben is bátran kisérletezhetünk, és tesztelhetjük hogy a kihívásfókuszú támogatás hogyan működik különféle kontextusokban.