Amikor az élet nem tartja magát a tervhez I. – interjú Bach Katával, a Vígszínház színészével

Amikor az élet nem tartja magát a tervhez I. – interjú Bach Katával, a Vígszínház színészével

#restart #újratervezés #karantén #COVID19

Az interjú alapján készült cikk 2020. május 6-án jelent meg a wmn.hu internetes oldalon, ezen a linken olvasható: https://wmn.hu/wmn-life/52769-amikor-az-elet-nem-tartja-magat-a-tervhez–kimozdulni-a-holtpontrol-gondolatok-az-ujrakezdes-ujratervezes-lehetosegerol

1.Hogy vagy a karantén létben? Hogyan hat rád? Mivel foglalkozol most?

Nekünk a férjemmel, Wunderlich Józseffel az a legnehezebb itthon, hogy hogyan kössük le az energiáinkat, mivel a színészkedés szellemi, de fizikai munka is egyben. Most sokat kertészkedünk: ezzel kreatívan alkotunk, mert szinte minden percben döntéseket kell hozni és közben fizikailag is fárasztó. Igazából ezt bármeddig tudnám csinálni.

Először azért kezdtünk a kerttel foglalkozni, mert minden egyes elültetett valami kifejezése volt egymás szeretetének, és most ez baromi romantikusan hangzik, de ezek tulajdonképpen közös randik voltak a kertben.

Azután amikor kisbabát vártam, egy csomó könyvet olvastam arról, hogy mi a jó egy kisbabának, és végül a zero waste felfogásnál kötöttem ki. Ez a mozgalom arról szól, hogy hogyan csökkentheted a hulladékot, azaz valódi életmód váltást igényel. Két komposztálót is telepítettünk a kertben, amivel termőföldet hozunk létre a konyhai hulladék nagy részéből. Mivel a karantén lét nagyon hasonló a zero waste felfogáshoz, nekem ez az egész most olyan, mintha már két éve erre készültem volna. Nem kell most annyi mindenről lemondanom, mert már eddig is az egyszerűsítésről szólt az életem.

2. Mi segített abban, hogy ráhangolódj erre az új helyzetre? Miből merítesz erőt? Hogy engeded el a tegnapot?

Mi segít? A férjem, meg a fehér bor :-). Én látok pozitivumokat a karantén létben, mert nemcsak a környezetünkre tudunk többet figyelni, hanem a családtagjainkra is: ha csak telefonon is, de most sokkal többet beszélgetek velük.

Bármilyen kommunikáció és a személyes kapcsolatok is felértékelődnek, mivel ezek most nagyon hiányzanak. Alig várom már, hogy végre játszhassunk, mert tudom, hogy ilyenkor milyen a közönség. Tudom, hogy mekkora energiákat szabadít fel az, hogy végre együtt lehetnek az emberek és megélhetnek egy közösségi élményt. A járvány után ez sokkal értékesebb lesz mindenkinek. Ha erre gondolok, az erőt ad.

Segít az is, amikor befelé fordulunk. Több kollegámmal elkezdtünk Weöres Sándorral meg Fodor Ákossal foglalkozni, meg jönnek elő a haikuk, meg olyan dolgok, amik a lélek felé viszik a figyelmet. Ahogy egyébként minden válsághelyzetben, most is elkezdjük saját magunkat újrafogalmazni, újra letenni az alapköveket. És ha maguk a kövek ugyanazok is, akkor is újra le kell tenni őket.

Tudatos ember vagyok, nekem segít, ha tudom és értem egy bizonyos szinten a folyamatokat magam körül. Nagyon érzékeny vagyok más emberek fájdalmára, tehát jó volt, hogy már korábban olvastam a járványról és voltak már információim, mert így sokkal jobban el tudom fogadni azt, ami most történik.

3. Mit csinálsz, amikor hirtelen váratlan helyzetbe kerülsz? Hogy reagálsz a változásokra?

Például amikor hirtelen nem jut eszünkbe a szöveg a színpadon, akkor gyorsan váltani kell: ilyenkor kapaszkodunk a kollegába. Egy intenzív tekintettel jelzem, hogy nem tudom mi következik, tehát ő jön. Azaz általában csapatmunka alakul ki, nagyon ritkán van az, hogy valaki improvizálni tud valami frappáns rímet. Egyszer egy Shakespeare darabban a kollegám szerencsére tudta az én részemet is, és amikor kellett, akkor beugrott és elmondta helyettem! Azt látom, hogy sokkos helyzetben automatikusan összefognak és jobban együttműködnek az emberek. 

Szerintem mindig ugyanolyan nehéz lesz egy új válságra, egy új változásra reagálni. A járvány okozta válság nem ért meglepetésként, mert elég sok könyvet olvasok erről, a tudósok már régóta mondják, hogy fenntarthatatlan módon működik a világ.

4. Hogy látod magad 1 év múlva? Mi marad meg a régi énedből, és mit viszel tovább ebből az új, karanténos énedből?

Azt hiszem, hogy amit a karantén alatt megtanulunk, annak nagy része beépül az életünkbe, mivel pár hónap alatt teljesen új szokások alakíthatók ki. Én például már eddig is újrahasznosítottam egy csomó mindent a házban és csak azt tartottam itthon, amit valóban használunk. Ez a szokás most felerősödött a karantén alatt és előhozza a gyökereimet. Gyerekkoromban sok időt töltöttem nagymamámmal a tanyán, ahol ő élt. Ma egyszerre vagyok iszonyatosan távol attól a világtól, miközben ezek az emlékek egyre fontosabbakká válnak a számomra.

Hajlamosak vagyunk a járvány utáni dolgokról, azaz a jövőről úgy gondolkodni, mintha a múlt lenne: azt várjuk, hogy majd minden ugyanoda visszaáll, ahol volt,  pedig biztos, hogy ez nem lehetséges. De nehéz elfogadni, hogy tényleg ilyen virtuális világokban fogunk majd élni?

Most még világosabbá vált számomra, hogy mennyire fontosak a személyes kontaktok. Hogy mennyire nem kárpótol egy video chat egy valódi beszélgetést. Szerintem az ember azért ember, mert szeret más emberekkel együtt lenni. Alapból közösségi lények vagyunk, és ez a vágy nem tűnhet el belőlünk. Nem tudom elképzelni, hogy nincs színház. Tudatosult bennem, hogy milyen nagy szükségem van arra, hogy értsem a világot magam körül és azzal foglalkozhassak, amire hatásom van: ilyen a színház és a kertészkedés is. Remélem, mindkettő velem marad hosszú távon is.