A víz alatt – élet a koronavírus járvány idején és azon túl, 2020. március
#COVID19 #harari #felkészülés #együttműködés
Napról napra egyre inkább a világszerte terjedő járványról, a kormányzati és önkéntes korlátozó intézkedésekről, a védekezésről szól az életünk.
Ma például egy új hír, hogy a játszóterek is bezártak a kerületünkben. Bár nincs játszóteres korú gyerekem, szíven ütött a dolog. Mindenkit érint, de nem mindenkit vet vissza egyformán ez az új helyzet. Hogyan tudják a családok megszervezni az életüket a kisebb vagy nagyobb gyerekekkel az otthon falai közé zárva? Hogyan küzdenek a teljes elmagányosodás ellen az egyedül élők, az idősebbek? Mi történik a kisvállalkozásokkal, vagy akár a közepes vagy nagyobb cégekkel is, amiknek nincsenek felhalmozott tartalékaik a kényszerű szociális izoláció kibekkelésére. Miképp állnak helyt a fokozódó terhelés alatt az egészségügyi dolgozók? Hogy fog belépni támogatásokkal és különféle rendelkezésekkel, pl. a munkavállalókat védő rendeletekkel az állam? Mennyire működnek együtt az országok a vírus elleni küzdelemben? – a kérdések sora hosszú.
Szívet melengetőek az olyan kezdeményezések, amikor az emberek felajánlásokat tesznek egymás megsegítésére, ingyenes internetes tartalmakat osztanak meg, tudást tesznek szabadon elérhetővé, ingyenessé tesznek korábban fizetős szolgáltatásokat. Létezhet az, hogy most valami olyan újfajta, korábban nem ismert együttműködési módot tanulunk meg, ami valamilyen formában velünk marad a járvány lecsengése után is? Hogy a gazdaság és a társadalom egy kevésbé fogyasztócentrikus és növekedési kényszer által vezérelt irányba mozdul el, amiben egy fenntarthatóbb és egy szebb új világ teremtődik majd meg? Amiben az egymás iránti bizalom, az együttműködés, a koordináció, a hiteles információmegosztás uralkodik majd a bizalmatlanság, az elzárkózás, a protekcionizmus és a manipulatív hamis hírterjesztés helyett? Vagy mindez csak fantazmagória?
Yuval Noah Harari világhírű történész a 2020. március 15-én a Time Magazine-ban megjelent cikkében a következőket fejtegeti:
„a történelem azt tanítja számunkra, hogy a valódi védelmet a megbízható tudományos információk megosztása és a globális szolidaritás jelentik. A legfőbb felismerés egy ilyen járvány kapcsán talán épp az, hogy bármelyik országban terjed is a járvány, az az egész emberi fajt veszélybe sodorja. A vírusok elleni harcban szigorúan őriznünk kell a határainkat. De nem az országaink határait, hanem az emberi világ és a vírusok birodalma közötti határokat. Ma több száz millió ember él a földön a legalapvetőbb egészségügyi ellátást is nélkülözve. Ez mindnyájunkra nézve komoly fenyegetést jelent…. [de] minden válság egyben lehetőség is. Remélhetőleg a mostani járvány segít felismerni az emberiségnek azt az akut veszélyt, amit a világszerte jelen lévő széthúzás jelent. E kritikus pillanatban a legfőbb küzdelem magán az emberiségen belül zajlik: a vírus legnagyobb győzelme az lesz, ha a járvány következtében még nagyobb lesz a széttagoltság és nő az emberek közötti bizalmatlanság a világban.” (ford.Ö.D.)
A koronavírus járvány úgy tűnik, példátlan kihívás elé állítja az egész világot.
Most, hogy a fizikai kontaktust nélkülözve, egymástól elzárva élünk, kicsit úgy érzem magam, mint amikor gyerekkoromban azzal játszottam, hogy mennyi ideig bírom ki a víz alatt. Nagy levegőt vettem, befogtam a orromat, és bumm, le a víz alá. Hagytam lebegni a hajam, a végtagjaim a felszínen. Volt, hogy ötvenig vagy hatvanig is el tudtam számolni odalent. Amikor aztán már végképp nem ment tovább, egyszercsak hátracsaptam a fejem és tágra nyitott szájjal faltam a friss levegőt. És ez jó volt. Lüktetett a halántékom, és közben örültem, hogy újra fent vagyok. Élveztem a visszatérést és büszke voltam, hogy milyen sokáig bírja a tüdőm. Nos, úgy saccolnám, hogy a járvány elleni küzdelemben kb. most vagyunk a bumm le szakaszban. Nem tudjuk, hogy meddig leszünk odalent. De tudjuk, hogy lesz, aki majd nem jön fel a játék végén. Mert ez most nem játék. Vagy legalábbis nem olyan játék.
Kívánom, hogy minél többen úgy érkezzünk majd vissza a “normális” életbe, hogy hamar újra tudjunk indulni és képesek legyünk futás közben felugrani a mozgólépcsőre.
Hogy amíg odalent vagyunk, addig használjuk fel ezt az időszakot arra, hogy töltekezzünk. Hogy hogyan? – kérdezhetnéd. – Töltekezzek? Amikor nap mint nap a teljes kétségbeesés határán és a jelentől meg a jövőtől való szorongás fojtogató szorításában élek? Bocsi, de hogy gondolod te ezt?
Igen, pontosan így értem. Töltekezz azzal, amivel tudsz, és engedd megpihenni magad egy pillanatra: nézz filmeket – régieket és újakat, jelentkezz online képzésekre, hallgass zenét, (sokat!), olvass, csetelj a barátaiddal, tanuld meg a zoomot és más alkalmazásokat használni a mindennapokban, jógázz, meditálj, sportolj a szabadban, stb. A lényeg, hogy válassz valamit és azt csináld is meg. Most, ha van lehetőséged rá, akkor szánj időt olyan dolgokra, amiket máskor esetleg elhanyagolsz. Kipróbálhatod például a barátaiddal a közös videós sörözést: mindenki lehuppan a kanapéjára egy jéghideg korsóval a kezében, maga elé húzza a laptopját, aztán nosza, mehet az ökörködés, eszmecsere, személyes úti beszámoló, panaszáradat, vigasztalás, ötletelés, bármi ami egy rendes kocsmában is előkerülne. Mi kipróbáltuk, tényleg furcsa és más volt mint élőben, de közben természetes is volt, hiszen most csak így lehet érintkezni. Vicces volt, ahogy szinte már kínosan törekedtünk arra, hogy hagyjuk befejezni egymás mondatait – ilyesmi a valós találkozásokkor fel se merül :-).
Vagy lehet kísérletezni például azzal, hogy szándékosan lelassítod magad, sőt, akár meg is állsz egy pillanatra, befelé fordulsz, hogy a lelked mélyén csendben, óvatosan új energiákat találj.
Miután már felismerted őket és kapcsolatba léptél velük, veled maradnak és támaszkodhatsz rájuk a késöbbiekben is. Vagy kisérletezhetsz azzal is, hogy nem szenvedsz attól, hogy úgy érzed korlátok közé vagy szorítva, hanem alázattal átadod magad az új helyzetnek és annyira kitágítod az éned, hogy be tudd fogadni a ma kihívásait és megfelelő válaszokat tudj adni rájuk. A kimerültség vagy a fásultág ellen azzal is tudsz védekezni, ha célt tűzöl ki magad elé és meghatározod, hogy hogyan fogod azt elérni. Tudatosítsd magadban, ahogyan apró kicsi lépésekben, de napról napra haladsz a célok megvalósítása felé. Mindezek olyan tevékenységek, melyek mindnyájunk számára elérhetőek. Ezeken keresztül újat tanulhatsz önmagadról és a világról, mélyítheted az önismereted, készséget fejleszthetsz, azaz élhetsz azzal a lehetőséggel, hogy most valami újnak a felépítésével töltheted az időd. Felkészülsz, mert tudod, hogy itt, a víz alatt ez az állapot nem fog örökké tartani, és nemsokára eljön az a pillanat, amikor megint lehet és kell is majd a szabad levegőn jó nagyot ugrani.